Pipi Vityilló Vendégház-Egy baromfi jó hely

Pipi Vityilló Vendégház

Vendégházunkról pár mondatban

Az ötlet, hogy vendégházat nyissunk egy tyúkudvar közepén nem teljesen hétköznapi. A házikó eredetileg egy nyaraló volt, egy kedves idős házaspár töltötte itt a nyári szünetet, tehát eredetileg is lakóház funkciója volt. A tyúkudvar ötlete 3 éve jött, mert nagyon szeretjük a baromfiakat és a friss tojást. Eredetileg csak pár dísztyúkról volt szó, azután, ahogy ez lenni szokott, egyre több állatunk lett. Az ötlet, hogy vendégházat nyissunk, onnan jött, hogy budapesti ismerőseink jöttek látogatóba és a itt szállásoltuk el őket. Onnantól kedve nem tudtuk őket kirobbantani onnan 🙂 , mert annyira tetszett nekik ez a természetközeli faház és a vidám tyúkudvar, hogy az egész napot ott töltötték. Innen jött az ihlet, hogy nyissunk akkor egy vendégházat, mert ez lehet másoknak is élmény lehet.

A vendégház jól felszerelt, teljesen új, klimatizált apartman, kicsi terassszal, szalonnasütővel, kerttel. 
Egy igazi kuriózum azoknak akik szeretik a természetet, élvezik, hogy egy faházban ébredhetnek, este szalonnát sütögethetnek vagy csak üldögélnek a kertben, a tyúkok, kacsák, libák pedig karnyújtásnyira kapirgálnak.
Pipi Vityilló nevű vendégházunk szó szerint egy baromfiudvar kellős közepén helyezkedik el, természetesen az állatok egy elkerített nagy területen mászkálnak szabadon. Ha szeretnél, bármikor átmehetsz hozzájuk, hogy közelebbről megnézd őket.

Reggelire te magad szedheted össze a tojásokat és sütheted meg rántottának. 
A baromfiak között nem csak házityúkokat találsz, hanem részben ritka dísz baromfiakat mint pl. a fehér selyemtyúk, mely nagyon szelíd és úgy néz ki, mintha szőrős lenne vagy a maláj harci kakast,  ami atléta testalkata miatt nagyon izmos és egyben mókás látványt is nyújt, ahogy a hosszú lábaival menetel. Láthatsz nálunk pulykákat, libákat vagy indiai futókacsákat, melyek nagyon helyes pingvinre emlékeztető járásukkal, mindenkit lenyűgöznek.  
Mivel a tyúkok korán kelnek és kukorékolnak már hajnalban, néha még éjszaka is, kérlek ezt vedd figyelembe a foglaláskor, ezzel a tulajdonságukkal sajnos nem tudunk mit csinálni. 

Vilyipuszta Füzérradvány külterülete, rajtatok kívül még egy vendégház található itt, egy lakóház, egy pálinkafőzde, amit kérés esetén szívesen megmutatunk, valamint kecskék és báránykák egy elkerített területen. 
A faház 4 személyes. maximum 2 felnőtt és  2 kisgyerek számára kényelmes a ház nagysága és az ágyak mérete miatt. Egy franciaággyal és egy kinyitható kanapével várunk. Törülközőt, plédet, két darab Nespresso kávékapszulát, kávétejszínt, cukrot, fűszereket kérés nélkül biztosítunk. Esernyőt, vasalót, babaágyat, etetőszéket pedig kérésre, felár nélkül.
A fürdőszoba kint helyezkedik el az udvaron egy külön épületben, pár méterre a vendégháztól, zuhanyzóval és természetesen angol WC-vel felszerelt.
Házikónk téliesített, szigetelt, klímával (fűtésre is kíváló) és kályhával felszerelt. Télen érkező vendégeinket meleg kuckó fogadja, érkezésetekkor ropogó kályha vár titeket.
Sajnos kisállatot a baromfiak és saját kutyáink nyugalma érdekében nem tudunk fogadni.

Hosszabb tartózkodás
10% kedvezmény
  • Azoknak a kedves vendégeinknek, akik legalább 5 éjszakát foglalnak nálunk 10%-kedvezményt adunk a szállás árából.
  • A honlapon keresztüli foglalás esetén ird be a kuponkódot "5napkedvezmény" és az árból autómatikusan levonásra kerül a foglalás árának 10%-a.
Minimum 2 éjszaka foglalható
  • Vendégházunk szezontól függetlenül minimum 2 éjszakára foglalható.
  • Megértéseteket köszönjük.
A Pipi Vityilló ára
létszámtól függetlenül
22 000Ft /ház /éj
  • Házikónk ára létszámtól függetlenül 22 000 Ft/ház/éj, akár egyedül jönnél, akár családdal.
  • Ezért a pénzért egy vadonatúj, klimatizált, mindennel felszerelt házikó vár, kerttel, grillezési lehetőséggel.

SZERETNÉL FOGLALNI?

Foglalási naptár

A kötelezően kitöltendő mezőket követi a *



Reserve of 1 available accommodations.

Pipi Vityilló rendelkezésre áll a kiválasztott dátumokon.

Fontos

Kérlek olvasd el mielőtt foglalsz!

  • Vilyipuszta külterület, szükséged lesz járműre (bicikli, autó) 
  • A fürdőszoba és a WC egy különálló épületben  pár méterre a vendégháztól helyezkedik el.
  • Két kihúzható, kényelmes ággyal rendelkezünk, az egyiken két felnőtt, a másikon két kisgyerek kényelmesen elfér. Két nagyobb lehet nem  🙂
  • A kakasok szeretnek kukorékolni már hajnalban és korán kelnek. Ha sokáig szeretnél aludni reggel, ez nem biztos , hogy menni fog.
  • Kisállatot semmilyen körülmények között nem fogadunk. Állatbarátok vagyunk, MR 7 vendégházunk állatbarát, de itt sajnos nem tudunk állatokat fogadni.
  • A reggelinek való rántottához a tojást ti magatok szedhetitek össze, amennyit megesztek. De kérlek ne vigyétek az összeset haza, gondoljatok az utánatok következő vendégekre is 🙂
 
Fontos, hogy még a foglalás előtt megismerjék a feltételeinket/házirendet, valamint az adatvédelmi tájékoztatót a félreértések elkerülése végett, amelyek a kettőnk közötti szerződés is egyben! Ezért kérjük, hogy olvassák el ezt: ÁSZF és ezt: Adatvédelmi Tájékoztató!

Kinek ajánljuk szállásunkat?

Mindenkinek aki szeret kirándulni, szeretné felfedezni a környéket, de elsősorban családoknak kisgyerekkel vagy két felnőttnek ideális. Szállásunkat azoknak a családoknak/pároknak ajánljuk akik szeretik az állatokat, nyugodt körülményekre vágynak és este szívesen sütötegnek vagy sétálnak. Házikónk Füzérradvány külterületén, Vilyipusztán található, gyöngyörű környezetben. Füzérradvány és a Károlyi kastély az erdőn, mezőn keresztül sétatávolságra van, közben megnézhetitek a báránykákat és a kecskéket akik a legelőn legelésznek vagy betérhettek a pálinkafőzdébe megnézni, hogyan is készül egy kisüsti pálinka. 

Hol vagyunk?

Vilyipuszta Füzérradvány külterülete, ha Sátoraljaújhely felől jössz, egy aszfaltos út vezet be hozzánk, Vilyivitány és a Füzérradványi fenyves között jobbra. Egy zöld tábla jelzi Vilyipusztát, mely sajnos egy szántóföldre és egy földútra mutat. Semmi esetre se menj oda be, mert traktorral se tudunk kivontatni :). Az aszfaltúton jobbra, ki van írva, hogy Amálka Pálinka Major. A legjobb, ha GPS-t használsz.

Galéria

Nézd végig a vendégházról készült képeket és foglalj nálunk, ha tetszik.

SZOLGÁLTATÁSOK

Kérlek vedd figyelembe, hogy ez a szálláshelyünk jellegénél fogva nem tud kisállatokat fogadni.

Különálló ház

Senki nem zavarja a nyugalmatokat, mert csak ti tartózkodtok a vendégházban. Túl sok szomszédotok sincs, de azért kérünk, tartsd be a házirendet és ne bömböltesd a zenét éjszaka.

Külterület

Mivel vendégházunk Füzérradvány külterületén helyezkedik el, a közvetlen közelben nem található se bolt se étterem- rendelni tudsz- ezért gondoskodj enni/innivalóról, mert a legközelebbi bolt eléréséhez szükséged lesz autóra vagy legalábbis egy biciklire.

Parkolás

Egy autónak elegendő parkolót biztosítunk, nem mintha félned kellene, hogy itt bárki is feltöri az autódat, de a kertben belül biztonságban tudhatod a kocsidat.

Család barát szálláshely

Szállásunkat kifejezetten ajánljuk gyermekes vendégeinknek, kiságyat, etetőszéket igény szerint tudunk biztosítani. A szálláshely kertje is megfelel a kisgyermekes családok igényeinek.

1 franciaágy és egy kihúzható kanapé

Házunk méreténél fogva nem tud 3-nál több felnőttet fogadni, a kihúzható kanapén két kisgyerek elfér, de már két felnőtt nem.

A zuhanyzó és a WC egy különálló helyiségben helyezkedik el a kertben.

Kérlek vedd figyelembe, hogy a házban nincsen WC sem zuhanyzó, ha mosdóba akarsz menni, ki kell menned az udvarba. Ez jó idő esetén egyáltalán nem zavaró, viszont éjszaka vagy eső esetén az lehet.

KÁBEL TV

Ha esténként kedved támad tv-t nézni, ezt megteheted a konyhában elhelyezett tv-n. 100 műholdas csatornánk egyikén, reméljük megtalálod a neked megfelelő műsort.

LÉGKONDICIONÁLÓ

Vendégházunk légkondicionálóval felszerelt, ha fázol fűthetsz is vele, ha meleged van kapcsold be és pár percen belül már hűsölhetsz is a házban akár a legnagyobb kánikulában is

Szalonnasütő/grillező

A kertben egy filagória alatt sütögethetsz szalonnát, kolbászt akár esőben is, mert a szalonnasütő fedett helyen van. Vagy vedd elő a grillt és süss egy finom husit vagy zöldséget. Bográcsozni is lehet, minden felszerelést megtalálsz nálunk: bogrács, nyárs, grillezési felszerelés.

Kilátás a hegyekre

Vilyipusztáról gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre, sétálj egyet és fedezd fel a környéket, gyalogszerrel könnyedén eljuthatsz Füzérradványba vagy csak sétálj egyet a környező mezőkön.

KISÁLLAT NEM HOZHATÓ

Pipi-Vityi-ló vendégházunkban sajnos nem tudunk kisállatokat fogadni, a kutyusok, ha még nem találkoztak pipikkel, veszélyesek lehetnek rájuk. Cicákat pedig azért nem tudunk fogadni, mert gyakran vannak kiscsibéink, melyekre a cicák sajnos előszeretettel vadásznak. Tudjuk, hogy vannak nagyon jól nevelt kedvencek, akik biztosan nem nyúlnának a baromfihoz, de mi ezt nem kockáztatjuk meg, nekünk is van macskánk és kutyánk és nagyon leleményesek, ha arról van szó, hogyan kell a kerítésen átjutni. Megértéseteket köszönjük..

Nézd meg foglalási naptárunkat

Csomagajánlataink

Minimum foglalás minden esetben 2 éjszaka, csomagtól függetlenül

Tisztelt Vendégeink!

Reméljük, hogy pihenésük örömteli és zökkenőmentes lesz. Ezért kérem Önöket, hogy az alábbiakban foglaltakat szíveskedjenek tudomásul venni, illetve betartani.
Köszönettel: Pipi Vityilló vendégház

1. Check in – Check out információk
A szobákat/vendégházakat érkezési napon 14:00 órától biztosítjuk. Kérjük, hogy korábbi érkezési szándékát e-mailben vagy telefonon legyen kedves előre jelezni. Vasárnap, ha hétfőre nem várunk vendéget a szállást a vendégeink később is elhagyhatják felár felszámítása nélkül, de maximum este 8 ig.
A távozás napján a vendég a szobát/vendégházat poggyászával, együtt 11:00 óráig köteles elhagyni, és a bejelentkezéskor kapott kulcsot a bejelentkezéskor megbeszélt módon leadni.
A vendég tartózkodása ellenértékét legkésőbb végleges távozása előtt köteles a foglalási visszaigazolásban meghatározott módon kiegyenlíteni.
Fizetés nélküli távozás esetén az üzemeltető a rendőrségi feljelentés mellett jogi úton érvényesíti követelését a vendéggel szemben, amelynek költségeit a vendégre terheli.
Az utólag felmerült és ki nem egyenlített díj összegét az üzemeltető a vendég bankkártyájára is terheli.

2. Szobakulcs
A vendégek regisztráláskor házkulcsot kapnak. A kulcs elvesztése esetén távozáskor kártérítési összeget (5000 Ft) számolunk fel.

3. Látogatók
A vendégházakban csak a regisztrált vendégek tartózkodhatnak.

4. 14 év alatti vendégek
14 éven aluli gyermek csak szülői vagy más, általa megbízott cselekvőképes személy folyamatos felügyelete mellett tartózkodhat a vendégházban. A gyermek kísérői felelősséggel tartoznak a gyermek épségéért és az általa okozott károkért.Vendégházaink szolgáltatásait 14 év alatti vendég csak szülői vagy más, az általa megbízott cselekvőképes személy kíséretében veheti igénybe.

5. Biztonság
Értékeik megőrzése érdekében kérjük, hogy a kaput és a házat mindig zárják.
Tűzoltó palackok a házban találhatók. Tűz esetén a vendég köteles hívni a tűzoltókat valamint a házigazdát a megadott telefonszámon.

6. Tűzvédelem
A vendég gondatlanságából adódó tűzesetek okozta kár és a riasztások költsége a vendéget terheli. Gondatlanságból okozott tűzriasztás esetén annak költségét, de min. 25.000 Ft+ÁFA összeget a vendég megtéríteni köteles.

7. A vendégházak területére be nem vihető dolgok
A vendégházak területére nem vihetők be a hatályos jogszabályokban maró, gyúlékony vegyszernek, anyagnak minősített dolgok, a hatályos jogszabályokban tűzveszélyesnek és/vagy robbanásveszélyesnek minősített anyagok, tűzijáték, petárda, ezek alkatrészei, összetevői, hulladék, környezetre, egészségre ártalmas dolog pszichotrop anyag.
Ha a vendég az üzemeltető előzetes írásbeli engedélye nélkül nem bevihető dolgot visz be a vendégház területére, azt az üzemeltető a vendég költségére eltávolíthatja vagy eltávolíttathatja.
Az engedély nélkül bevitt dologban keletkezett kárért való felelősséget az üzemeltető kizárja.
A vendég teljes körű jogi és anyagi felelősséggel tartozik mindazon kárért és sérelemért, amelyet az engedély nélkül bevitt dolog okoz más vendégnek, harmadik személynek vagy az üzemeltetőnek.

8. Egyéni elektromos készülékek
Saját elektromos készülék okozta mindennemű kárért a vendég felel, a kárt a vendég köteles megtéríteni.

9. Házban található eszközök (bogrács, nyárs, elektromos berendezések)
A ház berendezéseit a vendég köteles rendeltetésszerűen használni, a rendeltetésellenes használatból eredő minden kárért a vendég felel.

10. Dohányzás
Vendégházaink nemdohányzóak. Ennek értelmében a vendégházak zárt helyiségeiben (beleértve a vendégszobákat is), közösségi területein, valamint a vendégházakhoz tartozó teljes nyílt területen – a dohányzásra kijelölt helyek kivételével – tilos a dohányzás, illetve az elektromos cigaretta használata.

11. A szomszédok és a falu nyugalma
A szomszédok és a falu nyugalma érdekében a kertben 22:00 óra után tilos a hangoskodás, zenélés, zajjal, lármával járó tevékenység, hangeffektusok keltése, a szobában zavaró hangerejű televíziózás, rádiózás stb.
A vendégházak területén időponttól függetlenül tilos minden olyan magatartás, viselkedés, amely zavarja mások nyugalmát, biztonságát, biztonságérzetét, magánszféráját; zaklatásnak minősül vagy minősülhet, alkalmas mások megfélemlítésére.
Az üzemeltető munkatársa jogosult figyelmeztetni a rendbontó és/vagy hangoskodó vendéget. Az első figyelmeztetés díjmentes, a második és harmadik figyelmeztetésért az üzemeltető egyenként 5.000 Ft összeggel terheli meg a figyelmeztetett vendég számláját. A harmadik figyelmeztetés után üzemeltető jogosult a vendéget a vendégházból visszafizetési és/vagy kártérítés kötelezettség nélkül haladéktalanul kiutasítani.
Üzemeltető kizárja a felelősségét minden olyan sérelemért, amelyet a vendég magatartása okoz más vendégnek.

12.Baromfiak
Ne zavarja, ne kergesse a kertben található baromfiakat, ételmaradékot, zöldség, gyümölcs héjat kaphatnak.  A kerítést mindig gondosan zárják be maguk után ha esetleg a baromfiudvarban tartózkodnak.  

13. Wifi
A vendégházunkban Wifi rendszer üzemel, amelynek használata térítésmentes.
A vendég a Wifi csatlakozás jelszavát a bejelentkezéskor, a kulcsok átvételével egy időben kapja meg.
A Wifi folyamatos, megszakítás nélküli működését és elérhetőségét az üzemeltető nem garantálja.
A Wifi használata során vagy következtében a vendég készülékében vagy annak tartalmában keletkezett közvetlen vagy közvetett károkért az üzemeltető nem vállal felelősséget. A szolgáltatást a vendég a saját felelősségére és kockázatára veszi igénybe.

14. Parkolás
A vendégházak rendelkeznek kocsibeállóval. Kérjük, hogy lehetőség szerint ne az utcán parkoljanak.

15. Talált tárgyak
A talált tárgyakat az üzemeltető munkatársánál lehet leadni, ahol azt nyilvántartásba veszik. Az élelmiszert, élelmiszer jellegű cikkeket, gyógyszereket az üzemeltető megsemmisíti. A tárolható tárgyakat az üzemeltető 10 napig őrzi. Amennyiben a talált tárgy jogos tulajdonosa jelentkezik, személyazonosságát igazoló okirat felmutatásával és aláírásával, valamint az őrzéssel felmerült költségek megtérítése ellenében veheti át a tárgyat.

16. Vendégházunk kártérítési felelőssége
Az üzemeltető a vendég vendégházba bevitt dolgaiban keletkezett kárért nem tartozik felelősséggel.
A vendég a vendégház berendezéseit és egyéb szolgáltatásait rendeltetésszerűen, saját egészségi, fizikai, mentális állapotának tudatában és ismeretében használja, illetve veszi igénybe, ezért a nem rendeltetésszerű, illetve nem a vendég valós egészségi, fizikai, mentális állapotának megfelelő használatból, igénybevételtől eredő károkért való felelősségét az üzemeltető kizárja.

17. Hibajelentés
Kérjük Vendégeinket, hogy a vendégházakban tapasztalt mindennemű meghibásodást az üzemeltető részére haladéktalanul szíveskedjenek jelezni.

18. Károkozás
Gondatlanságból vagy szándékosan okozott kárt az üzemeltető az okozóval megtérítteti.

19. Kérdése van?
További szolgáltatásainkról és azok igénybevételéről az üzemeltető munkatársa ad felvilágosítást

HÁZIREND

KÉRDÉSED VAN?